Ghost, Giant, Gepida és Capriolo kerékpárok széles választékával várunk.

 

Kerékpár szervizeléssel kapcsolatban hívj minket ITT!

GEPIDA

TUDTAD, HOGY A GEPIDA MAGYAR MÁRKA?

A Gepida kerékpárok itthon készülnek, hazai tervezők és fejlesztők keze által. A magyar kerékpárgyártás rendkívül szép eredményekkel büszkélkedhet, amihez a Gepida is jelentősen hozzájárult. Minden fejlett európai ország kiemelt ügyeként kezeli a kerékpározás kérdését, így ők  is joggal bízhatnak abban, hogy az ország szép számmal bővülő kerékpárútjain még több Gepida bringával találkozhatnak a közeljövőben. A Gepida már-már Hungarikum is lehetne, hiszen számunkra a hazai közönségtől érkező elismerés jelenti a legnagyobb értéket.

MIÉRT VÁLASZD A GEPIDÁT?

A minőség záloga a folyamatos termékfejlesztés, kreatív tervezés, letisztult dizájn, precíz összeszerelés, a korszerű technológia és a megfelelő ár-értékarány alkalmazása. A folyamatok eredményes megvalósulása köszönhető a munkában résztvevő dolgozók kerékpár és kerékpározás iránti szeretetének, amelyet igyekeznek „beleépíteni” bringáikba.

Valamint ne felejtsük el azt sem, hogy magyar termékek megvásárlásával munkahelyeket teremtünk és óvunk, hozzájárulunk a magyar gazdaság fejlődésének elősegítéséhez, felelősséget vállalunk hazánkért és a magyar társadalomért, ezért is érdemes a Gepida mellett dönteni.

ÖRÖK GARANCIA MINDEN GEPIDA VÁZRA?

Fontos számukra, hogy Gepida kerékpár tulajdonosként hosszú éveken keresztül, problémamentes és teljes mértékig megbízható bringával élvezhesd a kerékpározás által nyújtott nagyszerű érzést. Az Örök garancia program keretében a Gepida vállalja, hogy a későbbiekben esetlegesen előforduló vázprobléma jelentkezésekor, a lehető legrövidebb határidőn belül megjavítja vagy kicseréli a hibás vagy sérült vázat.

A magas minőség, professzionális gyártási technológia és a Gepida mérnökeinek szaktudása együttesen biztosítják, hogy örök garanciát vállaljanak kerékpár vázaikra. Éppen ezért a vázak tervezésekor kiemelt figyelmet fordítanak a hosszú távú felhasználhatóságra, illetve a könnyű kezelhetőségre.

Fontos, hogy a garancia érvényesítéséhez regisztrálni kell az oldalunkon a Kerékpár regisztráció menüpont alatt. Ezt követően új Gepida kerékpár tulajdonosként kerékpárod regisztrációját követően azonnal életbe lép az örök vázgarancia.


ÚJ
Kerékpár típus:
ELEKTROMOS KERÉKPÁR
Várható kiszállítás:
2024.04.25
Testmagasság:
160-180 cm
Raktáron
1 094 000 Ft
 
Szűrés
Termék státusza
Ár
 (Ft)
166 990 Ft - 1 094 000 Ft
Kerékpár típus
Testmagasság
Kinek ajánljuk